Garabonciás Áldás

Milyen volt az első garabonciás áldást osztó esküvő?

Ez a blog egyebek mellett valami olyan kérdezz-felelek játék, amelyikben megpróbálom kitalálni a kérdéseket, amelyek elsőre bárkiben felötlenének, s aztán megválaszolom őket. Mondom akkor az első kérdést, s megadom rá az első választ. Ha azt hallanám, hogy garabonciás esküvő, s előzetesen nem lenne háttértudásom erről a folklórhagyományról, azt kérdezném, mi ez az egész. Honnan jön, mennyiben ősi, mennyiben hiteles, mennyiben érezhetem a magaménak.

Nos, ezekre a kérdésekre ez a honlap elég részletes választ ad. A Gyakori kérdések menüpontjában rövidebben, a Tudástár menüpontjában hosszabban.

Aztán azt kezdeném magamban latolgatni, hogy ki az, aki ezt az egészet kínálja. Eszembe jutna esetleg a magyar táltoshagyomány sok-sok képviselője, s minden rokonszenvem ellenére – Isten bocsássa ezt meg nekem – esetleg valami zavarosságtól is tartanék. Hiszen az a tudás, amelyik például a táltosok tudása, szintén nem kanonizált tudás. Ezért arról is szeretnék megbizonyosodni, hogy aki ezt a szellemi utat, a garabonciás hagyományt nekem tudásként felajánlja, mennyire zavaros vagy éppen hiteles figura. Mennyiben szellemi út, amit jár, s mennyiben üzleti vállalkozás, amit felépít. Mennyire gondolja komolyan, hogy ezt a hagyományt a magáénak érezve, a garabonciás áldást az őszinte érdeklődőknek égen-földön odaígérve ő tényleg egy kétségtelenül magyar történet részese. Hogy amit ígér, az valóban a magyar megmaradás egyik ígérete-e. Hogy valami ócska guru-e, akikkel tele van a padlás, vagy amit csinál, arra valóban az egész eddigi élete lenne a fedezete.


Eszter és Gábor esküvője volt az első garabonciás áldással teljes esküvő a földkerekségen

Nos, ha tudatában vagyok ennek a lehetséges, nagyon is indokolt kíváncsiságnak, magamról szólva itt és most, a blog első bejegyzésében nem arról szeretnék üzenetet írni, hogy mennyire életre-halálra szól bennem ez az egész. Ez majd úgyis kitűnik, ha a honlapot részletesen átböngészted. Inkább azt akarom röviden jelezni, hogy ez tényleg egy szellemi út. Hogy ha a kedved úgy tartja, te is indulj el velem egy úton.

 

És ehhez azt akarom hozzátenni, hogy ez a szellemi út olyan út, amelyik lélektől lélekig ér. És egyfolytában a szerelemről beszél. Szerelemmel teljesen. Szívvel-lélekkel. Ízig-vérig.

Ahogy ez az egész rám talált, szerintem már az is magáért beszél. Mert ezt nem én találtam ki. Hanem csak úgy körülöttem termett. A szüntelen teremtés örömére. És a magam kedvére is persze.

És ez akkor már a Galéria menüpontban látható esküvő, Eszter és Gábor esküvőjének története lesz. Az első garabonciás áldással teljes esküvőé a földkerekségen. Mert ha erről fogalmat alkothattok magatoknak, akkor már mindenről pontos fogalmatok lesz.

Mert ez nem más, mint a szerelem ajándéka.

Ez a történet pedig úgy indult, hogy Gábor – aki a feleségem, Márta barátja – a saját esküvőjére készülve elpanaszolta, hogy nem jutnak dűlőre az anyakönyvvezetőjükkel, aki megmakacsolta magát, s valami törvényes határidő elmulasztása miatt nem hajlandó kimenni külső helyszínre. Történetesen éppen a budai Porcellino étterembe. Pedig ők már mindent kitaláltak, megszerveztek. Márta pedig ezt hallva csak úgy ötletszerűen azt mondta Gábornak, hogy mit gyötrődnek ezen ennyit, inkább majd én összeadom őket.

Ez úgy volt kedvesen képtelen ötlet, ahogy volt. Benne volt persze Márta minden tettereje, lendülete, a megoldásokat mindig megtalálni kész eltökéltsége. S persze a belém vetett hite is. De akkor is. Nem is beszéltünk róla előtte. Nem is faggatott ki Márta arról, hogy kész lennék-e én erre. Egyszerűen számot vetett azzal, hogy milyen tudás birtokában vagyok, milyen módon kezelem a nyilvános helyzeteket, s szellemi értelemben mennyire kedvelem a kihívásokat.

Persze azt sem tudom igazából, hogy ott és akkor mivel vetett számot. Talán majd ezen a blogon ezt ő is megírja egyszer a maga szemszögéből.

A lényeg azonban az, hogy Gábor egy cseppet sem lepődött meg ezen a meghökkentő felvetésen. Valahogy azonnal elfogadta, hogy egy író, aki az életművét a garabonciás hagyománynak szentelte, lehet annyira szakrális jelenség, hogy egy ilyen rítust levezényeljen. Vagy nem tudom, mit fogadott el. Talán csak Márta lendülete lendítette át őt is mindenféle holtponton.

A lényeg az, hogy aztán Márta sok egyéb beszédtéma között aznap este egyszerűen csak beszámolt nekem arról, hogy képzeljem el, Gáborék felhagytak a tépelődéssel, maradnak az eredeti tervüknél, igenis megtartják az esküvőjüket a Porcellinóban, s én fogom összeadni őket.

Erre persze elkerekedett a szemem, de valahogy nem is jutottam el odáig, hogy az egészet komolyan vegyem. Jót mosolyogtam, talán még azt is hittem, hogy ez csak valami vicces évődés lenne csak velem. Beszélgettünk tovább, aztán valahogy el is felejtettem, hogy volna hát ez az ötlet. Amelyik talán csak egy ötlet a sok közül, amelyik Gáborék fejében megfordult. Vagy nem is tudom, hogy mi. De mindegy is.

Telt-múlt az idő. Aztán Márta egyszerre csak azt mondta, hogy Gáborék akkor most már szeretnének találkozni velem, hogy átbeszéljük a szertartás részleteit. S hogy hivatalosan is felkérjenek. Ekkor lepődtem csak meg igazán. Mert valahogy akkor tudatosult bennem csak mindenestül, hogy ez a kihívás tényleg előttem áll. S hogy a felkérés nemcsak valami ködös eshetőség, hanem valódi sorsfordulat. Nekik is, nekem is.

Csak a történeti hitelesség kedvéért jegyzem le, hogy a Cafe Alessio volt az a helyszín, ahol ezt az egyeztetést lefolytattuk. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, s látni lehetett, hogy ez most már így lesz. Hogy a garabonciás előtt esküt tesznek.

És az a fantasztikus, hogy Márta szerelmes elfogultsága nem volt indokolatlan. Nélküle soha nem gondoltam volna arra, hogy a sok-sok bennem élő tudást ne csak íróként formálgassam, hanem a való világba is átköltöztessem. Egy részben a magyar ősiségtől örökül kapott, részben pedig általam keretek közé rendezett rítuscselekmény részévé tegyem.

Mert aztán az történt, hogy elragadott a hév. Egyre nagyobb kedvvel raktam össze a különböző rítuselemeket egységes rítusrendbe. Nevezzük úgy, hogy a hét rendbéli út dicséretére. Hét világra szólva. Szavak nélkül is hét határon túlra kiáltva.

Ma már világos számomra, hogy ami ezen a szellemi úton velem történt, nem más, mint egy rímhelyzet kiteljesedése. Ahogyan a teljes írói életművem is egy irodalmi performansz, úgy ez az akciósorozat sem más talán. S még a szellemi irányultságuk, a teremtő erejük is ugyanolyan módon nyilvánul meg.

Mert vannak egyfelől a garabonciás hagyomány szellemében született regényeim. Ezek nem jelentenek mást, mint a garabonciásokról szóló hiedelemmondák egyik hangsúlyos elemének, a garabonciások könyvének a meghívását a mai világunkba.

És ugyanez zajlik le másfelől a garabonciás áldás kinyilvánításával is. Ez sem más, mint a garabonciásokról szóló hiedelemmondák egyik legszínesebben előadott történetszálának, a garabonciások termékenységáldásának a meghívása megint csak a mai világunkba. Csak éppen nem a könyvtárakba, hanem az esküvői szertartásokra.  

Az irány ugyanaz. A hét rendbéli út azzal is, ezzel is hét világra szólva kanyaroghat.

A rítuscselekmény összeállt, s azóta is egyre gazdagodik, a személyre szóló üzenetek előtt pedig mindig, minden pár esetében kinyílik. S mindez nem lett volna, ha ott és akkor a Porcellinóban az az esküvő le nem zajlott volna.

Ahonnan még hadd érkezzen meg közénk pár anekdotikus részlet. Hogy ha valaki a Galériában annak az esküvőnek a képeit is újra megnézné, most már kellően értékelni tudja, hogy mi mindennek volt az a kezdete.

Nos, a szertartás rendben lezajlott. Gáborék senkinek nem szóltak arról, hogy ez az esketés milyen lesz. Hagyták, hogy mindenki rácsodálkozzon arra, hogy milyen szertartásnak is lett hát a nézője.

Sokan végig azt hitték, hogy anyakönyvvezető vagyok. Sokan pedig nem tudták, mit mire véljenek, de átadták magukat az ifjú pár látható örömének. Megint mások érteni vélték, milyen vendégségbe csöppentek, s utána azzal találtak rám, vagy éppen Eszterre és Gáborra, hogy honnan szedték, szedtük ezt az ötletet. Mert most már ők is garabonciás esküvőt szeretnének.

Történt, ami történt. S jó, ha tudjátok, hogy ami történt, az éppen így történt.

Talán így a legszerencsésebb, ha legelőbb ezt tudjátok.  Hogy milyen volt a földkerekség legelső olyan esküvője, amelyen garabonciás áldást osztottak. Holott ezzel felborult az időrend. Ezzel elébe vágtunk annak, ami valójában még ennél is korábban történt.

Hogy ezt megelőzően volt egy garabonciás esküvő már a földkerekségen. De ott egy másik szereposztásban játszottam. Ha a játék is szólhat persze életre-halálra. És persze szólhat.

A Porcellino előtt volt Szomolya. A léleklyukak meghódítása. A saját garabonciás esküvőm. Ahol Mártával az Ég és a Föld Menyegzőjét is megültük és kiálltuk.

Erről szól majd a következő bejegyzésem.

 

Borítókép: Nyitva van az aranykapu. A Fény születése a Ziribár-nyeregben, a Kis-Kevély és a Nagy-Kevély sasbércei között 2015. december 22-én, közvetlenül a napfelkeltét követően (Toót-Holló Tamás felvétele)