Milyen látni a garabonciás köpenyét éppen házasuló párként?

Az alábbi blogbejegyzés szintén egy személyes érintettségét megvalló vendégblogger bejegyzése. Szerzője, Gábor vitán felül történelmi jelentőségű személyiség: hiszen ő volt az, akinek a kedvéért (és persze menyasszonya, Eszter kedvéért) ennek a rítuscselekménynek az álma megszületett, s így esett aztán az is, hogy ők ketten vehették először magukhoz tőlem a garabonciás áldást. Egy olyan esküvőn egyébként, amelynek vendégei előtt nagyon is tudatosan végig titokban tartották, hogy nem anyakönyvvezető színe elé állnak, hanem egy garabonciás esketés szemtanúi lesznek.

Hogy hadd essenek ők is csak egyik ámulatukból a másikba, ahogy például az esküvői fotósuk is tette. Arról, hogy ez a felkérés hogyan érintett engem, s hogyan indultam el a hétrendbéli úton azért, hogy az ő kedvükért is hét határon túlra szóljak, már írtam egy bejegyzést ezen a blogon (Milyen volt az első garabonciás áldást osztó esküvő?). Most Gáboré a szó, aki volt kedves összefoglalni, hogyan látta, hogyan élte meg ő ezt az egészet résztvevőként.

Milyennek látni a garabonciás köpenyét épp házasuló párként?

Gábor és Eszter első hitvesi csókja

Lassan egy éve, hogy megesküdtem kedvesemmel Isten színe, valamint az állam képviselője előtt. Mindemellett garabonciás módra is. Nem lenne szerencsés különbséget tenni a pap és a garabonciás ember között, felkavaró és felemelő volt mindkettő ceremónia, bár eltérő módon.

A különbség inkább a polgári szertartással összevetve szembetűnő. Először is fontos leszögezni, hogy

a garabonciás esküvő nem egy divatos, spiritualitásra építő hókuszpókusz, itt minden szónak jelentése és jelentősége van, itt nem álságos bölcsességek és nevetségesen üres frázisok hangzanak el. Tamás többet tud az emberiség és a magyarság már rég elfeledett múltjáról, mint amennyit egy átlagember a jelenünkről egyébként megjegyez.

Ez a mérhetetlen tudás mindvégig tetten érhető, szinte megérinthető a szertartás alatt.

Tamás nem egyszerűen talált egy gyönyörűséges köpenyt, amelybe belebújt, és most tapasztalja, hogy szépnek szép ugyan, de néhol nagyon szoros, néhol meg éppenséggel lötyög rajta, hanem évtizedek alatt varrt magának egyet, maga sem tudta pontosan, milyen céllal, és most magára öltötte.

És nem egyszerűen jól érzi magát benne, hanem inkább magára talált benne, az tökéletesen illeszkedik rá úgy, ahogyan senki másra sem. A garabonciás esküvő nem új, csak nekünk az. A szertartás puszta zsenialitása pont abban áll, hogy semmi új nincs benne.

Elfeledett múltunkban milliók köthették össze életüket, lehet, hogy pont ezekkel a szavakkal. Tamás csak emlékeztet minket erre. Nemcsak egyszerűen átadja a tudást, hanem a szertartást maga is átéli, megéli.

Azóta több polgári szertartást volt alkalmam végigunatkozni, s bár nem akarom leszólni más ember munkáját, de hallgatva a sokszor unott, elcsépelt refrénként hangzó, mindenki által unásig ismert közhelyeket, minden egyes nappal csak nő a hálám Tamás iránt,

és nő a büszkeségem, hogy elsőként vehettem részt ebben az évezredben garabonciás ember által tartott esküvőn.

Köszönjük, Tamás!

Gábor és Eszter

 

Borítókép: Eszter és Gábor sziluettje a köztük áttűnő, éppen áldást osztó, hét világra szóló garabonciással (Barabás Zsolt felvétele)

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.