Miként szól a garabonciás áldás a Pilisben?

Hát úgy, hogy ennek örömére az arany nyílvessző is célba érjen. S hogy még ezzel a lendülettel a selyemkert minden szál selyemfüve is éppen övig növekedjen. Zsolt és Bogi garabonciás esküvőjét köszöntve, s a nekik kiválasztott magyar varázsmese minden tanulságát egy egész vendégsereg kincsévé téve.

Mert vannak helyek, amelyek tiszteletet parancsolnának, ha éppen parancsoló kedvükben lennének. De a Pilis vonulatai, völgyei és meredélyei soha nincsenek ilyen kedvükben. Nem szorulnak rá ugyanis arra, hogy erélyesek legyenek, tiszteletet követeljenek. Hiszen ez eleve kijár nekik. Azoktól is, akik avatatlanul járnak erre. A pilisi tájak folyton-folyvást erejük tudatában vannak, s ezért inkább csak derűt sugároznak. Mert megtehetik. Soha nem szűnő hittel, lelkesedéssel, áhítattal. Lopva közénk fúródó fénypászmákkal, éppen az ihletett pillanatokat köszöntő madárdallal, selymesen andalító lombzizegéssel, az Eget és a Földet a kedvünkért pár percre összekötő, de senkit el nem áztató esőcseppek kopogásával.

És ez már valójában a legutóbbi garabonciás esküvő leírása. Mert ezek a fények és hangok mind ott találtak ránk a Zsivány-sziklák között meghúzódó völgykatlanban az esküvő közben, amit a sziklafalak oltalmában és hatalmában tartottunk a minap Zsolt és Bogi egybekelésének örömére, s hozzá még az Ég szerelmére.

És persze a társaságunkat alkotó gyerekek szeleburdi kedvének kiteljesedésére. Ők voltak azok, akik a Zsivány-sziklák minden egyes sziklacsúcsát megmászták, minden lejtőben, hajlatban, faágon és kőhalmon megfordultak, s közben ügyet sem vetettek ránk, a szertartás után ott borozó, kvaterkázó felnőttekre. De közben öröm volt elkapni minden egyes elfúló örömujjongásukat. Nagyon jó ez a hely! – ez volt a legegyszerűbb és leghitelesebb ujjongásuk talán, de mondjuk ezt tényleg öröm volt hallani. Akkor is, ha a hely minden jóféle javasságát ebben a sok-sok jóban nyilván ők még nem fogták fel teljesen. De a maguk gyermeki részét az örömből így is kivették.

Ezt a helyet Zsolttal közösen találtuk ki. Egészen pontosan Óbudán, a Bokor utcában, a Málna nevű remek helyen üldögélve és sörözve. Ő mondta akkor azt, hogy a Pilisben, valahol a Dobogókőnél lehetne kimondani a garabonciás áldást rájuk, s ahogy ő ezt felvetette, rögtön meg is volt erre a magam felelete. Hogy legyen akkor a helyszín a Zsivány-sziklák, ahol már annyiszor jártam. A garabonciás regényeimbe készülő elvarázsolt természetfotók közül nem egyet éppen itt készített Gyuri barátom, aki a könyveim kiadója is volt, s nem mellesleg e hely felfedezésének is ő volt annak idején az ötletadója. Vele zarándokoltam el hát először oda, s aztán még oly sokszor máskor is. De mindig megérte. A hely varázsa a maga részét az úthoz mindig szépen hozzátette.

Zsolt látatlanban is igent mondott, s mindenben nagyon nyitott volt arra, hogy akkor minden úgy legyen, ahogyan a hét rendbéli út kívánja, ha éppen a Pilisbe tartana velünk minden kanyarulata. Gasztrobloggerként kellően lelkiismeretesen fogadta el továbbá azt az őt kulináris és filozofikus értelemben egyaránt szépen megtaláló kihívást, s odaadó figyelemmel gondolta ki, álmodta meg, milyen borok ömöljenek majd össze a házasságukat köszöntve a karaffában. Ahogy Bogi kellően lelkiismeretesen indult úgy útnak a Felvidéken, hogy ő pedig rátaláljon arra a garabonciás botra, amit a szószékül szolgáló sziklák előtt ők ketten beüthetnek majd a földbe, jeléül annak, hogy ott lehet majd nekünk akkor a Világ Közepe.

Meglettek a borok, s a megfelelő pillanatban Zsolt szépen elő is adta, mit miért válogatott bele ebbe az ott, azon frissiben, a mi kezünk munkájával megszülető szerelmi házasításba. S van ám annyira költői, s egyben nemzetileg is elkötelezett az a kompozíció, hogy ezennel név szerint is kiérdemeljék azok a kiváló borok a megemlegetést.

Zsolttól persze azonnal megtudhattuk, miért és hogyan kerül a karaffába olyan szerelmi házasítás, amely egyben a magyar megmaradást üzeni

Ott volt a házasításban a Délvidékről Maurer Oszkártól egy 2016-os Nagykárász Pinot Noir. Ott volt Ménes-hegyaljáról, Erdélyből, Balla Gézától egy 2015-ös Feketeleányka. Ott volt a Felvidékről, Geönczöl Attilától egy 2016-os Garam-menti Rizling. És az elszakított területeket egybetartva mi más lehetett volna ott az anyaországból velünk, mint Kaló Imre 2010-es Turán Aszúja. Aminek meg is volt a maga páratlanul különleges és rendkívül elhívatott története – tekintve, hogy ennek a bornak egy bizonyos értelemben tényleg nem lehetett párja az egész földkerekségen. Nem lehetett párja, hiszen ezen kívül nem lehetett volna még egy olyan bort találni, amelyiket éppen egy garabonciás esküvő színhelyéről küldtek el ajándékba egy másik garabonciás esküvő színhelyére. A Bükkből, azon belül is a szomolyai léleklyukak közeléből a Pilisbe, azon belül is a Dobogókő alatt fekvő Zsivány-sziklák oltárszikláihoz – és történetesen éppen mi voltunk azok Mártával, akik ennek a Zsoltnak szóló, magától a borásztól, a szomolyai táltos becenévre és/vagy eposzi jelzőre hallgató Kaló Imrétől származó ajándéknak a szállítói lehettünk.

Nem vitás, hogy ez a négy borból táplálkozó szerelmi házasítás egy nagyon szép üzenet volt, ami tökéletesen egybevág azzal, amit a garabonciaseskuvo.hu nyitólapján is írunk.

Vagyis azzal, hogy a garabonciás áldást magadhoz szólítva egyszerre fogadhattok hűséget egymásnak és a hazának. Kevés olyan jelenet képzelhető el ugyanis, ami a hazának szóló hűségfogadalmat egy garabonciás esküvőn szebben fejezhetné ki, mint ez a szerelmi házasítás, ez a csorbítatlan magyar megmaradást és a kikezdhetetlenül egységes magyar nemzettudatot kifejező, szépséges borokkal megszentelt áldomás.

Engedjük meg ennek a házasításnak azt is, hogy megidézze A bor filozófiájának íróját, Hamvas Bélát is, annál is inkább, mivel a garabonciás esküvő férfi főszereplőjét, Zsoltot nem csupán a nemzetpolitika kérdései iránt elkötelezett politológusként, közíróként, gasztrobloggerként, hanem történetesen éppen a Hamvas Borbarát Kör (HBK) alapítójaként és fő szertartásmestereként is ismerhetjük.

Hamvas írja ugyanis azt ebben a hívő hedonistáknak ajánlott művében, hogy tudja, Isten nevének kiejtése helyett mindenféle más neveken is tudhat beszélni Istenről, „mint amilyen a például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka”.

„A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor” – vallja meg aztán ugyanitt Hamvas, hogy vele együtt mi is elismerhessük:

ott és akkor, a borok szerelmi házasításának nyílt színen, a Pilis rejtekében zajló töltekezése közben pár pillanat erejéig minden ugyanígy történt velünk is. Hogy ott maradjanak közöttünk, Zsolt és Bogi egybekelését megszentelve ők ketten. Isten és a bor.

Hamvas a bor előtt tisztelgő, istenes vallomása csakúgy szép karakterjegye ennek a mostani pilisi garabonciás áldásnak és áldomásnak, mint a szerelmi házasítás logikájával kifejezett derekas hazafiság. Ezek mellett a Zsolt lényéből kisugárzó, vele együtt közénk érkező hangulatok mellett feltétlenül kiemelendő még valami tündéri, sőt tündérboszorkányos ragyogás, amit Bogi lénye hozott el hozzánk a Pilisbe, kettejük garabonciás esküvőjére.

Hiszen Bogi volt köztünk az a boszorkányos kedvű és érzésű teremtés, aki az erdő mohos szikláinak kedvéért olyan zöld ruhát vett fel, mint a magyar mitológia tündérszerű teremtései, az Ipolyi Arnold Magyar Mitológiájában a százhatodik oldalon az erdei tündérek sajátosan magyar alakváltozataiként jegyzett mohleányok.

Talán Bogi előre nem is tudta, hogy ez a ruha mennyire telitalálat lesz ott a Pilisben, a Zsivány-sziklák tövében, ahol a ruhája zöldje nem egyszerűen az erdő lombjainak zöldellésére rímelt, hanem a körénk gyűlő, gyülekező sziklákat elborító mohaleplek zöldellésére is.

És ahogy Zsolt nagy ajándéka volt a szertartást követő szeretetvendégségre az általa gondosan kiválasztott borok házasítása, úgy volt Bogi figyelmes választásának eredménye a Föld Közepét kijelölő garabonciás bot, valamint a tanúik kezébe adott, s általuk magasba tartott két szál sárga virág, amely aranykaput formázott a szertartás végén a teljes vendégseregnek. Hogy nyitva legyen az aranykapu, s ki-ki hadd bújhasson át rajta. Ahogy előbb az ifjú pár, aztán mindenki más.

Bogi szerintem az ösztönös női érzékenységet adta hozzá a pilisi jelenlétünkhöz, Zsolt pedig a férfiúi tudatosságot, de közben egyikük sem ragaszkodott a maga rögzített pozíciójához.

Hogy példát is adjak erre: Bogi találta ki például azt, hogy mezítláb penderüljön be a Föld Köldökébe, a Zsivány-sziklák bejáratát ékesítő óriásfa még óriásibb, gyökerek szegélyezte üregébe, amely az én interpretációm szerint hű mása volt a Fehérlófia című mesében elmenekülő Hétszűnyű Kapanyányi Monyók felfedezte, felszaggatta, a föld köldökéül szolgáló üregnek. De ehhez Zsolt is azonnal és készségesen alkalmazkodott, hogy maga is kellő lazasággal álljon be az esküvői fotóhoz a Föld Köldökébe.

Ilyen az, mintha te magad is ott lennél a Föld Köldökében. Vállt vállnak vetve. Ölelő karok között. A Pilis ragyogását ragyogással viszonozva

Ahogy ez visszafelé is igaz volt, mert Bogi úgy tette hozzá a garabonciás bot kiválasztása közben a maga ösztönösen nőies rítuscselekményét a szerelmi házasítás alapjául szolgáló borok férfiasan nemzettudatos összeválogatásához, hogy a maga nőiesen tudatos cselekedete végső üzenetében pontosan Zsolt férfias tudatosságának a méltó párját alkotta. Hiszen ahogyan Zsolt a borokkal az elcsatolt országrészek összetartozását üzente, Bogi sem volt ezzel másként, amikor a garabonciás botot egy olyan erdei séta közben tervezte és tudta megtalálni, amit nagybányai lányként is éppen a Felvidék egyik erdejében tett.

Ez a női és a férfiúi attribútumok közötti sok-sok szabad tánclépés a hitem szerint már önkéntelenül is a része volt annak a személyes üzenetnek, amit Zsolt és Bogi aznap magyar evangéliumként kapott tőlem egy személyesen nekik kiválasztott magyar varázsmese, Az arany nyílvessző képében.

Annak magyarázatául, hogy ki-ki hogyan képzelje el a varázsmese működését és személyre szóló üzenetének kibomlását, itt és most mindenkivel megosztom Az arany nyílvessző című varázsmese tanítását. Úgy, ahogyan az kicsit részletesebben a prédikációm közben is elhangzott.

Akkor most ki-ki képzelje el, hogy egy prédikáció részese, s egy éppen házasodó pár számára megfogalmazódó tanítás figyelmes hallgatósága. Akinek van kedve, akár annak reményében is lefuttathatja ezt a képzeletfutamot, hogy egyszer még maga is részese lehet egy ilyen áldásnak. S egy ilyen népmesei tanításnak.

A helyszín a Zsivány-sziklák völgykatlanában a fák gyökereivel szabdalt magas sziklafal alatt álló két szószék, ami ősrégtől fogva két mohos szikla. A magasabbikon áll a házasuló pár. Alattuk általuk elhelyezve három nemzetiszínű gyertya. A sziklák előtt a földbe szúrva a Bogi kiválasztotta garabonciás bot, amelyik ott és akkor számunkra a Föld Közepét formázza. Az alacsonyabbik sziklán áll az eskető garabonciás, aki a szokásos fekete szerelését most az erdélyi pár, az aradi vőlegény és a nagybányai menyasszony kedvéért a székely zászló napos-holdas motívumaival ékesített égszínkék sállal is megbolondítja, s az Ég szerelmének ajánlja.

A völgykatlanban a vendégsereg. Felettünk Isten szabad ege, a lombok susogása, a madarak csicsergése.

És elcsendesülünk. És megszólalok. És a garabonciás rítuscselekménnyel előbb-utóbb oda is eljutok, hogy a prédikációs részt megelőlegezve egy jellemző, egyebekben éppen a férfiasan harcos és a nőiesen érzékeny kihívások együttes jelenlétét kiemelő részt is felolvasok Az arany nyílvessző Benedek Elek-féle változatának szövegéből. Egészen a mese elejéről.

Aztán elmondom, hogy mennyire tudatos volt a mese kiválasztása. És mennyire azon alapult, amit tőlük a kapcsolatukról megtudtam.

Mert azt akartam, hogy legyen benne az álom – a népmesék nyelvén szólva: az álomszellő – motívuma. Emlékeztetőül arra az álomra, amit Bogi többször is látott, s ami őt végül Zsolt mellé szólította. S legyen benne egy kert motívuma, amit élő és eleven állatok népesítenek be. Feleselve a Bogi Zsoltot hívó álmában a kert földjében letűnő elmúlással. Hogy az elmúlást magunk mögött hagyva örömmel tisztelegjünk az élet teremtő ereje előtt.

Álomszellők és fénypászmák. Szívet formázó karimák és rámák. Számunkra akkor ez a hely volt a föld Aranyos Szegelete

Így alakult hát, hogy az Árgyélus királyfi című mese rokonságába tartozó mesét, Az arany nyílvesszőt választottam. Ahogy tisztelgésül az álmokat látó Bogi álmodozó asszonyi természetének, úgy tisztelgésül a magyar ügy képviseletében jeleskedő Zsoltnak is. Hiszen a nyílvessző neki is üzen. Legelébb is azzal, hogy a Nyilas a magyarság asztrológiai csillagjegye, s így a varázsmese nyílvessző-motívuma Zsolt személyesen magyar ügye lehet.

Jel tehát ebben a mesében a nyílvessző is. A magyarság jele. Ez mindkettejüknek szóló, a haza iránti örök elkötelezettséget kifejező üzenet.

Jel a nyílvessző mozdíthatatlansága is. Jele az elhivatottságnak. Hogy miként Artur király mitikus kardját, az Excaliburt sem húzhatta ki avatatlan a kőből, ezt az arany nyílvesszőt sem ránthatja ki avatatlan a tündér homlokából. Ez Zsoltnak, a mindig harcra kész férfinak szóló üzenet.

S jel végül a nyílvessző homlokba fúródása is. Hiszen a táltosfiú ellenfelét, a tündérkirály kocsisát a nyílvessző úgy találja el, hogy annak éppen a homlokába fúródik. Találva találó jeleként annak a pontnak, ahol a hinduk a harmadik szem helyét kijelölték. Jeléül a titkos tudásnak, s annak, hogy ami itt történik, csakis a titkos tudás átadásáról szólhat. Ez megint mindkettejüknek, Boginak és Zsoltnak – de még a teljes egybegyűlt vendégseregnek is – szóló üzenet.

Hogy hadd legyen itt egy prédikáció erejéig minden, amibe beavatást nyerünk, titkos tanítás. Hogy hadd legyen ez a garabonciás esküvőre példázat gyanánt kiválasztott mese ott és akkor mindannyiunké.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy ez a mese hogyan a miénk, mindannyiunké.

Mert a szereposztása is a mindannyiunké. Ott vagyunk benne mindannyian. Világ ellenében, Isten gyötrelmében, élet szerelmében, diadal jegyében.

 

Bogi szimbolikusan a selyemrét. Valóságosan pedig a mese elején a királykisasszony. A mese végén pedig a táltosfiú mátkája.

Zsolt szimbolikusan az arany nyílvessző. Valóságosan pedig az ügyibevaló, derék legény. A táltosfiú. Aki a selyemrétet megóvja, s érte majd a maga táltosviadalát is megvívja.

A fehér egérke pedig mi vagyunk, ennek a násznak a szemtanúi és vendégei. Hiszen mi is azok vagyunk, akiket Zsolt értő és laktató módon már oly sokszor megkínált, hogy elteljünk a finom falatokkal. S akik cserébe a jótett helyébe is jótettel szolgálhatunk. Hogy Zsolt nászának a vendégseregében is ott legyünk.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy, íme hát: ebben a szereposztásban bizony egy férfierő és egy női erő talál egymásra a közönség elé állva. Amiként ugyanígy vagyunk ezzel magában a mesében is, hogy akárki meglássa. Mert az arany nyílvessző meséje a férfierő és a női erő váltakozásának, összefonódásának és vándorlásának szép darabja.

Kezdjük azzal, hogy a prédikáció előtt felolvasott részletben is két kihívás áll egymás után amolyan sorsfeladatnak beállítva. A kicsi fehér egér egyrészt felkészíti a táltosfiút az arany nyílvessző eldobására, s ezzel a tündérkirály ménesének megfékezésére. Másrészt kilátásba helyez neki egy megnyugvást nem engedő küzdelmet azzal, akinél aztán az arany nyílvesszőt megtalálja.

Az első megpróbáltatás így a jin erejének megnyilvánulása – amit a táltosfiú azzal tud sikeresen teljesíteni, hogy készen áll a kis fehér egér iránti gondoskodó figyelme kimutatására. Ami itt nem más, mint a finom érzékenység okos térhódítása. Itt nem alakul hát ki semmi küzdelem, a kisegérnek köszönhető tudásnak hála legfeljebb csak az álmot kell magától távol tartania a fiúnak a kerítés hasadékához húzódva. És a nyílvesszőt csak úgy eldobnia. Senki ellen nem irányozva. És aztán már szabadon álomba is hullva.

A második megpróbáltatás viszont már a jang erejének megnyilvánulása – ez már egy igazi táltosviadal, amelynek kezdete egy szimbolikus erejű sebesülés kezelése, a táltoskirály kocsisának homlokába fúródó nyílvessző kihúzása. Ami nem más, mint az egymással megvívandó küzdelem kihívásának kölcsönös és rituális elfogadása.

Vagyis a prédikáció számára felmutatott részlet szerint a táltosfiúnak egyszerre kell magában felfedezni a nő ösztönösen érzékeny erejét és a férfi minden megmérettetésre kész erejét, hogy így teljesedjen ki.

Ennek a mesébe foglalt sorsfeladatnak a magyarázatául ott és akkor rögtön elmondtam, hogy ez a két kihívás így, együtt személyesen Zsoltnak szóló tanítás, aki a két fia, Hunor és Magor mellé Bogi két lánya, Tünde és Kincső képében megkapta magának a női érzékenység támasztotta összes lehetséges női kihívást. Fiús apaként egyszerre csak lányos apává érve és érlelődve. Az ösztönös női finomság minden tanítását érezve és észlelve.

Itt hoztam hát szóba, hogy ez a két erő, a női erő és a férfiúi erő a mese mágikus tájait is kiteljesíti.

Hiszen itt jött el az ideje annak, hogy a sziklán állva az ősi magyar szerelemvallás életörömét leplezetlenül megidézve mondjam el: vegyük észre, hogy ebben a varázsmesében már a táj is a férfias és a nőies elemektől – és azok kiteljesedésétől – feszül és duzzad.

Mert van itt egy álomszellőktől felborzolt, a tündérkirály ménese által legelni kedvelt, selyemfüvet termő selyemkert – amit a király nem tud megőrizni. S jegyezzük meg, hogy az Árgyélus királyfiban ugyanez a kincs az aranyalmát termő almafa. S hogy ami ott az alma, az itt a selyemfű, ami éppen a férfiak övéig ér, ha megnő.

Selymesen, finoman borzas. Mint az elragadóan kócos asszonyi haj, s mint a borotválatlan asszonyi ágyék. Hogy az embernek ezt is – ahogyan az almát is – mindig csak simogatni támadjon kedve.

Mindez nem más, mint a parlagon heverő női energia a király körül. Mindez tehát egy női erő, amely arra vár, hogy jöjjön, aki megműveli. De úgy ám, hogy az jöjjön, aki nem ám akárki. Hanem az ő dolga legyen azt a női energiát teremtő energiává alakítani.

Tudhatjuk tehát, hogy a nőiség itt általában a selyemrét. A férfiasság itt tehát általában a kerítés körülötte, ami magába zárja, magához öleli.

De van ám annyira dévaj és huncut ez a mese, hogy a szerelem tüze is ott égjen benne. Hogy ne csak úgy általában legyen ott benne a férfinak és a nőnek minden teteje és veleje, hanem szemlátomást is előttünk hasadozzon és meredezzen ennek az egész varázslatnak minden érzékisége.

Mert ahogyan van annak a selyemfűtől borzas kertnek egy kerítése, van annak hozzá még egy hasadéka is. S van a hasadéktól egy tapodtat sem tágító, egyre csak azt kerülgető táltosfiúnak egy nyílvesszője. Ez a hasadék és ez a nyílvessző így együtt, a képek nyelvén szólva: a csodálatos és tüzes testi szerelem megjóslása és megígérése.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy ahol egyre csak a kezedben szorítod a vessződet, s ahol a hasadéktól egy tapodtat sem tágítasz, az éppen az a hely, ahol a szerelem tüze ég. Amit mindig meg kell rakni, s így soha el nem aluszik. Hogy ezzel a derűs, az érzéki szerelem csodáját egy pillanatig meg nem tagadó, el nem engedő szövegvariánssal kiigazítsuk, az Ég szerelmére szóló örömünnep hét rendbéli útjára térítsük az ismert magyar szerelmes népdal tüzeinek lobogását.

A selyemrét hasadéka és az arany nyílvessző ágaskodása volna hát ebben a garabonciás esketéshez szépen illő, mámorosan tüzes varázsmesében az a két erő, amelyek egymásra találásából származik az álomszellők legyűrése, az álom erejének kiállása, majd pedig elűzése.

De itt még csak a képek nyelvén szólva fogalmazódnak meg az üzenetek, hogy az Ég és a Föld Menyegzőjét itt még elhálják. Hogy a mágikus lakodalmat itt még meglakják.

A történet cselekményében előrehaladva ehhez még a férfias próbatételt is ki kell állni, a tudásszerző táltosviadalt is meg kell vívni. Mert ez nem egyszerűen erőket összemérő, hanem tudást is szerző táltosviadal.

Ez a sora hát annak, hogy ebben a derekas egymásnak feszülésben az arany nyílvessző a férfit megillető érzéki szerszámból a férfit megillető valódi fegyverré alakul át.

S ami innentől fogva következik, az a tudások összemérése, táltosviadal. A férfiak dolga. Ami odáig vezet, hogy eljöjjön, ami a nők érdeme. Az Ég és a Föld Menyegzője.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy vegyük észre, itt a mérkőző felek is jelek hordozói, társadalmi, mi több, birodalmi státuszok képviselői. Az egyik mérkőző fél a szegény özvegyasszony derék, ügyibevaló fia. Vele van, benne él a magyar táltosok rejtve rejtező öröksége. A nép ősi tudása. A rurális, pogány tudás.

A másik mérkőző fél a tündérkirály kocsisa. Vele van, benne él a magyarságtól mindig idegen birodalmak erővel, pompával hivalkodó erőfölénye. Az imperiális tudás.

Ha van valaki, aki pontosan ismeri ezeknek az erőknek a mérkőzését, az pontosan Zsolt. De az nyilván számára is beavatást jelenthet, hogy van olyan módja is a viaskodásnak a rurális és az imperiális erőhatások között, amelyet nem a politológiai szakirodalom ír számára le, hanem amelyik a hét rendbéli úton egy varázsmese hermetikus titkait megfejtve kerülhet eléje.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy milyen is az a táltosviadal, amit Az arany nyílvessző meséjében még csak táltosviadalnak sem hívnak. De közben az. Ízig-vérig az. S mint minden táltosviadal, ez is kozmikus erők küzdelmévé növi ki magát, ha hagyják. S itt aztán hagyják.

A tudást szerző táltosviadal az ügyibevaló táltoslegény és a tündérkirály kocsisa között a Tűz, a jang, a férfias erő próbájával indul, de úgy ám, hogy az a tűz, amelynek itt a küzdelem hevében kiteszik magukat, nem a földön lobogó, hanem a csillagokat átforrósító, nem evilági tűz.

Ez a tűz tud csak olyan módon fogást keresni, de fogást aztán nem találni a táltosfiún, hogy annak a ruhája sem perzselődik az alatta eltüzelt kazlak tüzétől. De hogy mennyire nem akármilyen erő, amellyel a tűz pusztításának ellenszegül, mutatja az is, hogy a vele szemben kipróbált tüzek sem akármilyenek: van az úgy, hogy annak a tűznek előbb füstje nincsen. S van aztán úgy, hogy annak a tűznek se füstje, se lángja nincsen, de közben mindent szét is éget menten. Csak éppen a táltosfiút nem.

A tudást szerző táltosviadal az ügyibevaló táltoslegény és a tündérkirály kocsisa között aztán a Víz, a jin nőies energiájának próbájával folytatódik. A táltosfiú kis hallá, a tündérkirály kocsisa nagy hallá változik, s egymást űzve-hajtva előbb egy patakban úsznak, s aztán egy tóba is elérnek. A folyóvíz mederben terelt sodrása és az álló víz mederben megtelepedő, nyugodt hullámzása egyszerre két női erőnek a megjelenési formája, hogy hadd legyen a mérkőző felek próbájává mind a kettő egyszerre. A szűk partok közé kényszerülő sodrás csakúgy, mint a messzi partok között békésen hömpölygő teremtő nyugalom. Az a víz is, amelyik nyugalmában már az Ég tükörképe, olyannyira, hogy akár már a Nap fényével ékes aranyhidat is teremhet a közelsége.

S ami a hét rendbéli úton csak lehetőség, az aztán valóra is válik. Mert a tudást szerző táltosviadal az ügyibevaló táltoslegény és a tündérkirály kocsisa között aztán a Víz, a jin nőies energiájának próbájából a Fény próbájába torkollik, ami a magyar csillagvallás ősi naptiszteletének ismeretében nem is lehet másféle próba, mint arannyal ragyogó, tündöklő és sziporkázó próba.

Az arany fénye legelőbb a táltosfiú alakjából tündöklik fel, aki kicsi halacska képében egyszerre csak keresztülbucskázik a fején, s menten aranygyűrűvé változik, s azon nyomban egy arra sétáló királykisasszony kezére kerülközik, hogy aztán onnan beszéljen, onnan tanítson, s onnan tanácsoljon a maga javas tudásával ezt-azt. Az egyik aranyos alkotás, az aranygyűrű tudásával egy másik aranyos alkotás, a magyar tündérmesékben gyakran szereplő aranyhíd tudását előcsalogatni, s magunk körül hét világra szóló tájak világába hívni. S mit tesz Isten, ez a tudás nem hiábavaló, mert ahogyan az aranygyűrű ott beszél a királykisasszony kezén, a tündérkirály kocsisának műveként az az aranyhíd is hamar ott pompázik a tó vizén, amit emberi szem korábban még nem látott.

Az aranygyűrű a magyar ősvallás egyik attribútuma, a naptisztelet fényének örök visszatérése. Akkor is, amikor nem úgy van most, mint volt régen. Amikor nem az a Nap süt az égen.

Az aranyhíd pedig szintén a magyar ősvallás tündérhitének jól ismert motívuma. Ez is pontosan az a világok határán átjárást teremtő kapu, mint ami aranykapuként nyitva nyílik. Hogy ti is csak bújjatok rajta. Az aranyhíd is éppen ilyen kapu, ahogyan azt nekünk az Aranyszóló pintyőke című mese is szépen megtanítja, amint Tündérszép Ilonát az aranyhídon a szemünk láttára szépen megjáratja, s a tündéri világból a mi világunkba hívja és hozza.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy ami ennek a táltosviadalnak a vége, az a tűz, a víz és a fény próbája után már nem más, mint egy olyan teremtéspróba, ami közvetlenül az Ég és a Föld Menyegzőjét, de abban is a garabonciás erejét hívogatja.

Mert miután egymás tudását a küzdő felek egyre kozmikusabb méretekben próbálgatják és tanulják, elérkezettnek látják az időt a végső megmérettetésre. S ami itt következik, az már az Ég és a Föld Menyegzőjének előkészítése – s hozzá még a nagy garral járó, a garabonciás lényében a Czuczor-Fogarasi szótár képviselte ősi magyar szógyökelmélet tanúsága szerint nagy garral garálva is valamit megbontó, felbontó, vagyis újjáteremtő erő hívogatása.

Ez az erő nem más, mint a magyar örökség egyik legszebb varázsereje – az a varázserő, ami a garabonciás áldás erejét is adja. A nagy garral garáló bontás erejével mindig újat teremteni kész erő – ami így lényegében nem más, mint a teremtés szüntelenségének záloga, s így a szüntelen teremtés éppen megint csak nagy garral járó bizonysága.

Ez a teremtéspróba ugyanis éppen arról szól, hogy a teremtett világ rendjét alkotják meg benne. Látszólag kikezdhetetlenül és hézagtalanul. Hogy aztán látszólag mindenki átadja magát a már megteremtett világban működő természeti erőknek és szabályoknak. Mindenki, kivéve a nagy garral járó, garral garaboncos erőt, amelynek hála megint csak szüntelen lesz körülöttünk a teremtés.

És akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy mi is történik nagy garral garálva Az arany nyílvessző meséjében a végső teremtéspróba közben.

Először is az történik, hogy az aranygyűrű, vagyis a táltosfiú kásaszemekre hullik szét. Amikor is a kásaszem itt a gabonaszemet jelenti. Mert itt vagyunk hát a garabonciás termékenységáldásnál. A termés próbájánál, ami maga a teremtés próbája.

Másodszor pedig az történik, hogy az aranyhidat megalkotó úri legény, vagyis a tündérkirály kocsisa kakassá változik. Magától értetődő válaszként a táltosfiú látszólag önmagát feláldozni kész átváltozására.

Mert ez nem látszik másnak, mint aminek minden jel szerint tűnik. Egy reménytelen küzdelem vállalásának, egy reménytelen áldozathozatalnak, aminek a vége nem lehet más, mint az, hogy az egyik erő maradéktalanul felemészti a másikat. Hogy a kakas felhabzsolja a kásaszemeket. Hogy minden úgy álljon, mintha semmit sem lehetne tenni az ellen, hogy a birodalom ereje legyűrje a népi erőt.

De nem lenne a táltosviadal eget-földet rengető közdelem, ha itt valójában nem az Ég és a Föld mérkőzne egymással az Ég és a Föld Menyegzőjét előkészítő elhivatottsággal.

Hiszen a kásaszem gabonaszemként valójában a föld női ereje. A megtermékenyülni kész föld üzenete. Tektonikus erő.

Hiszen a kásaszemeket felcsipegető kakas a szárnyas égi erő. A nemző erő. Az ég diadala a föld felett. A napot köszöntő hatalom. Szoláris erő.

Amíg világ a világ, ennek a küzdelemnek elvben nem lehet más a vége, mint hogy itt már minden a kakas javát szolgálja.

Kivéve azt az esetet, amikor ezekben a reménytelennek látszó helyzetekben is felbukkan a nagy garral garáló, s minden késznek látszó rendet igenis felbontó garabonciás erő.

Mert bizony itt az történik, hogy az egyik kásaszem kicsike bogárka lesz, az pedig felmászik a falra, s ott felül egy puskának a sárkányára, hogy azt a sárkányt egyszerre csak megnyomja, s a sárkány elszabadította erővel, a puska elsütésével a kakast, vagyis a tündérkirálynak az arany nyílvesszővel megjelölt kocsisát az enyészetnek egyszeriben úgy átadja, hogy a diadalittas kukorékolást helyette már győztesként csakis ő hallathassa.

A nagy garral járó, a világ rendjének törvényeit a szüntelen teremtés erejével újjáteremtő erő forrása itt nem véletlenül a sárkány – jelesül éppen a puska sárkánya. Hiszen a garabonciások körül megjelenő tudományok legjava éppen a sárkány megzabolázása. És a garabonciások teremtő erejének legszebbik bizonysága éppen az, ahogyan a teremtés rendjének kialakult útját átvezetik a göcsörtös úton a szüntelen teremtés hét rendbéli útjára.

Nem véletlen hát, hogy itt is a sárkány (a képek nyelvén: a puska sárkánya) hozza el a diadalt. Mert a sárkány az őshagyomány szerint egyszerre lehet az Ég sárkánya és a Föld mélyének sárkánya. A szoláris és a tektonikus erő birtokosa. A mágikus tudomány jóval javas tudósa. Szólítatlanul szólva is csak mindannak a megszólítója, ami nagy garral jár. De úgy ám, hogy az a sárkány a garabonciás kezes jószága legyen. Akivel így mindig ott legyen a sárkány, hogy a garabonciástól megzabolázva akár a természet törvényeit is felülírja. Az Ég és a Föld küzdelmes egymásnak feszüléséből az Ég és a Föld Menyegzőjét is kibontakoztassa.

Mert akkor elmondtam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek azt is, hogy ami innentől fogva a mesében történik, az már a mi ünnepünk, amelyben már mi is lakodalmat lakhatunk.

Az Ég és a Föld Menyegzője, amit Az arany nyílvessző is csak hét világra szóló lakodalomnak nevez, amelyiknek hét országra ment a híre, s amelyik úgy kötötte össze az Eget és a Földet a násznép örömére, s hozzá még az Ég szerelmére, hogy hét évig nem maradt szomorú ember utána semerre.

És akkor azt kívántam a sziklán állva az ifjú párnak és a vendégseregnek, hogy legyünk ezzel így mi is. Zsolt és Bogi, Bogi és Zsolt örömére, s a gyűrű képében ebből a meséből is minket köszöntő örök visszatérés, a Fény örök visszatérésének dicsőségére.

Így, a prédikációnak ezzel az üzenetével és lendületével húzta hát fel egymás ujjaira a széki életfa motívumával ékes jegygyűrűt Zsolt és Bogi.

S így ezzel az üzenettel és lendülettel bújtunk át az aranykapun Bogit is Zsoltot követve mi is.

Hogy aztán a szerelmi házasítás remek négy borát Zsolt összeöntse, a karaffa tartalmát éppen az egyetlen magyar gasztrofilozófus legyen az, aki nekünk kitöltse.

Válogatott borok házasítása válogatott társaságban. Szakavatott tolmácsolásban. Az Ég szerelmére és a tüzes magyar borok dicséretére

Méltó tagjaként annak az érdemdús, szépen válogatott társaságnak, amelyben ott volt velünk a külhoni csapatban Arad, Nagybánya, Temesvár számos jelese, az anyaországi vendégek között pedig a nemzetpolitikai gondolat számos híres képviselője.

Szép bizonyságául annak, hogy ez a társaság, így, együtt az egyik hiteles táplálója a garabonciás áldás forrásának.

Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy miként lehetne kategorizálni azokat, akiket a garabonciás áldás rítuscselekménye szellemi értelemben megtalálhat. S ez volt az egyik válasz, amit erre a kérdésemre kaptam. Látva Zsolt és Bogi vendégeit a Zsivány-szikláknál.

Mert ott volt egyfelől Zsolt vendégeinek köre, akiket ugyanaz a nemzetpolitikai vízió, a magyar megmaradás szolgálata kötött össze, ami Zsolt apjának, Imrének a híres szavai szerint nem más, mint a helyzetteremtő magyar politizálás ügye. Ők nyilván pontosan érzik és tudják, hogy a garabonciás áldás a magyar őshagyomány rejtve rejtező, de közben elidegeníthetetlen része, s mint ilyen, ez is csak helyzetet teremt mindazok számára, akiknek a magyar ősiség hermetikus titkainak őrzése egyben a magyar érdek mindenkori képviseletének része.

Aztán ott volt abban a társaságban másfelől Bogi tündéri, tündérboszorkányos lénye, s vele, az ő társaságával együtt az ő különleges érzékenysége. Ő azt az érdeklődést hozta be a képbe, amelyik szintén tipikus lehet a garabonciás áldás iránt érdeklődők körében: a magyar ősvallás pogány életöröme, a mindig nyitva álló, s téged is átbújni hívogató aranykapu, a szerelemcsütörtök és a dobszerda iránti teljes szellemi és spirituális nyitottságot. Ilyen értelemben persze nem volt véletlen, hogy a Világ Közepét jelentő garabonciás bot ezen a rítuscselekményen az ő szerzeménye volt, ahogyan az aranykaput formázó sárga virágok kiválasztása is az ő érzékenységét dicséri.

 

Örömmel tartottam magamnál pár percig a Bogi megtalálta, Bogi kiválasztotta garabonciás botot. Hogy ott, ahol a botomat leszúrom, nekem is csak a nyitva álló aranykapu legyen az oltalom

Az is szép volt, hogy az örömanya, Viki kezdeményezésére a násznép kemény magja nem hagyta el Dobogókőt éjszakára, s a Zsindelyes mellett álló jurtaszálláson tért nyugovóra.

Ahol a ránk boruló éjszaka leple és a szépségesen ragyogó csillagok fénye alatt annyi mindent kitárgyalhattunk még. S egyebek mellett egy aradi református lelkésszel, Leventével is eszmét cserélhettünk, aki „szakmabeliként” is őszinte nyitottsággal csodálkozott rá a garabonciás áldás teljes rítuscselekményére. S aki azt mondta, pár rítuselemet ebből akár ő is örömmel a magáévá tenne, ha nincs ellene kifogásom. Hogyan is lett volna. Hiszen Az arany nyílvesszőt – s vele az egész erről szóló prédikációt – neki is odaadtam ajándékba.

Ilyen az, amikor egy nagyszerű református lelkész állja meg a helyét a garabonciás esküvő közönségében

Miközben nem lehet vitás, hogy ez a történet elsősorban Zsolt és Bogi egy egész életre szóló ajándéka. Amit semmi nem példázhatott volna jobban, mint hogy az ifjú párhoz gratulálni járók között volt olyan, aki Zsoltot kedvesen ironizálva, de a prédikáció szellemével egyebekben teljesen harmonizálva éppen „arany nyílvesszőnek” szólította.

Joggal tette. S én is joggal teszem ehhez hozzá talán még azt is, hogy ott és akkor, a Pilisben, a Zsivány-sziklák oltalmában az arany nyílvessző Zsolt képében végleg célba talált.

Otthonról is csak hazatalálva a Bogi képében üdvözölhető selyemkertbe, amelynek az arany nyílvessző kedvéért olyan szépen megnőtt minden szál selyemfüve, hogy azok mindegyike már éppen övig ért. De úgy ám, hogy ennek a sok nőttön-növő sarjadozásnak minden dicsősége már Zsoltot övezze.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.