Hogyan lehet benne maradni a pillanatban?

Ez a honlap a garabonciás áldás varázslatát hivatott mindenkivel megismertetni, de én ugyanazzal a férfival háromszor, háromféle rítus szerint megházasodó boldog feleségként nem tudom ezt a három csodálatos alkalmat nem egységben látni, s közben nem tudom nem ugyanarra a kérdésre a választ keresni. Jelesül arra, hogy hogyan lehet benne maradni a pillanatban. Legyen szó a három közül bármelyik esküvő bármely pillanatáról. Számomra ez a kihívás volt az a varázslat, amelyiken keresztül legvégül, a harmadik alkalommal, a garabonciás áldás igézete és bűvölete is új értelmet nyerhetett számomra.

Tovább

Milyen látni a garabonciás köpenyét éppen házasuló párként?

Az alábbi blogbejegyzés szintén egy személyes érintettségét megvalló vendégblogger bejegyzése. Szerzője, Gábor vitán felül történelmi jelentőségű személyiség: hiszen ő volt az, akinek a kedvéért (és persze menyasszonya, Eszter kedvéért) ennek a rítuscselekménynek az álma megszületett, s így esett aztán az is, hogy ők ketten vehették először magukhoz tőlem a garabonciás áldást. Egy olyan esküvőn egyébként, amelynek vendégei előtt nagyon is tudatosan végig titokban tartották, hogy nem anyakönyvvezető színe elé állnak, hanem egy garabonciás esketés szemtanúi lesznek.

Tovább

Miként szól a garabonciás áldás a Pilisben?

Hát úgy, hogy ennek örömére az arany nyílvessző is célba érjen. S hogy még ezzel a lendülettel a selyemkert minden szál selyemfüve is éppen övig növekedjen. Zsolt és Bogi garabonciás esküvőjét köszöntve, s a nekik kiválasztott magyar varázsmese minden tanulságát egy egész vendégsereg kincsévé téve.

Tovább

Áldást kérni, áldást osztani vagy áldást kinyilvánítani?

A honlapra szánt anyagokat olvasva Márta azt kérdezte, hogy szerintem valóban az-e a helyes kifejezés a garabonciás áldás kimondásakor történtek leírására, hogy ott áldás osztása zajlik. Mert talán nem mindegy, hogy áldást osztunk, vagy áldást kérünk. Nyelvi finomságnak tűnt ez a kérdés, de aztán hozzátette azt is, miért kérdezi.

Tovább

Garabonciás Áldás

Milyen volt az első garabonciás áldást osztó esküvő?

Ez a blog egyebek mellett valami olyan kérdezz-felelek játék, amelyikben megpróbálom kitalálni a kérdéseket, amelyek elsőre bárkiben felötlenének, s aztán megválaszolom őket. Mondom akkor az első kérdést, s megadom rá az első választ. Ha azt hallanám, hogy garabonciás esküvő, s előzetesen nem lenne háttértudásom erről a folklórhagyományról, azt kérdezném, mi ez az egész. Honnan jön, mennyiben ősi, mennyiben hiteles, mennyiben érezhetem a magaménak.

Tovább